A BOR CSAK RÁADÁS - Luka Enikő pincészete

Kitartóan dolgozott éveken keresztül, optimálisnak cseppet sem nevezhető körülmények között.
Végre felépült az új pince, kis pincészet (alig három hektár), nagy eredmény.
Borai ma már hivatkozási pontok, nem csak soproni viszonylatban.

Luka Enikővel beszélgettünk

– Akkor ez most minden szempontból megújulás?
– Minden bizonnyal. Óriási eredmény, hogy végre korszerűen felszerelt pincében dolgozhatunk, hűthető-fűthető tartályokkal, és ami a legfontosabb, itt végre makulátlan tisztaság uralkodik.
Maga az épület egyébként világörökségi területen épült, igyekeztünk ezt figyelembe venni a tervezésnél.
Illeszkedik a környezetbe, mindenki megcsodálja, aki elbiciklizik erre. A kis kerti tavat is olyan növényekkel ültettem tele, amelyek a Fertő tó élővilágára jellemzőek. Számomra egy falusi parasztház és egy kis templom sajátos ötvözete. Ugye gyönyörű?
A kóstolóhelyiséget úgy alakítottuk ki, hogy egyik oldalon, egy nagy üvegfalon keresztül rálátni a hordós érlelő térre, a másik oldalon pedig festői kilátás nyílik a Fertő tóra.
Abszolút szimbolikus: asztalunk mellől egyszerre látni a borokat és azt, amiért ezt az egészet csináljuk: a Soproni borvidéket.

– Milyen volt az első szüret?
– Izgalmas. Egyrészt az évjárat nem támogatta igazán a törekvéseinket. Május végén megnyíltak az ég csatornái, és egész júniusban szinte minden nap zuhogott. Amikor végre elállt, akkor sem lehetett tudni, melyik pillanatban tör ki újra a zivatar vagy jön a jégeső. Volt minden. A pinot noir, szegénykém, megsínylette. A lisztharmat megette a kétharmadát. Mindössze kéthordónyi maradt. Aztán ahogy lepréseltük az első szőlőt, a cső kilukadt, összespriccelte a frissen festett falat, úszott minden, a szüret alatt nem is volt energiánk nekiállni kifesteni. Nemrég végeztünk vele. Hát ilyen apróságokkal kellett megküzdenünk. A klíma viszont nagyon jól működik, 60-70 %-os páratartalom mellett 16-18 °C-os hőmérsékletet biztosít.

– Most a 2007-es borok vannak piacon? Szerinted hol tartasz szakmailag?
– A 2007-es az első olyan évjárat, amire azt mondhatom, megközelíti azt, amiről álmodtunk. A régi pincébe szüreteltük a szőlőt, szép új hordókat kaptak. A 2007-es szép, kiegyensúlyozott év volt. Melegebb volt, mint a 2006-os. Sokkal több napfényt kaptak a szőlők. Egyébként az első nagy meglepetés 2003-ban ért. Emlékszem, hogy egész gyerekkoromban, amikor apuval szüreteltünk, olyan hideg volt, hogy mindig be voltam öltözve, mint egy eszkimó. 2003-ban pedig strandpapucsban és fürdőruhában jöttek a szüretelők. Aztán következett 2006, gyönyörű volt, de 2007 az igazi. Abban az évben sokan panaszkodtak, hogy a nagy forróságban megégtek a szőlők. Mi az építkezésnek köszönhetjük, hogy ép, egészséges és hallatlanul érett gyümölcsöt szüretelhettünk. Annyi munkánk volt, hogy nem jutott idő a zöldmunkára, így a levelek megvédték a fürtöket.

– Hogy definiálod magad? Borász vagy?
– Nem, nem tartom magamat borásznak. Inkább mezőgazdasági segédmunkás vagyok. Na, de viccen kívül, itt Sopronban megvan a helyem. Van egy kis boregyesület, amelynek én is tagja vagyok, Riegler Zsolt, a borvidék marketingfelelőse zseniálisan végzi a munkáját, mi meg igyekszünk segíteni neki. Vannak ötleteim, a többiek meghallgatnak, aztán közösen gondolkodunk és döntünk. Nem önös érdekek, hanem közös cél vezet bennünket. Valószínűleg érdekes, hogy nő vagyok, színesítem az összképet. Kuriózum vagyok. Mindig külön kikérik a véleményemet. Legutóbb beválasztottak a Borút Egyesület vezetőségébe. Szeretek a közért tevékenykedni, az iskolában is mindig a fő szervezők közé tartoztam. Szóval, nem érzem magam borásznak. Nem ismerem a borászkodás kémiai hátterét, sosem tanultam tankönyvekből a szőlészetet- borászatot. Amit tudok, azt mind a saját tapasztalataimból szűrtem le. Évek óta látom, hogyan fejlődik, működik, növekszik a szőlő, tudom, mire van szüksége. A szőlőt nagyon szeretem, magát a borkészítést kevésbé. Amikor szüretkor dübörögnek a gépek, működik a prés, ebben alapvetően semmi szépség nincs, olyan, mint egy kis üzem. Amikor erjed a bor, fojtogat a mustgáz. A szőlő más, kint lehetek a természetben, élvezem a metszést. Az idén már metszettem.

– A metszést kitől tanultad?
– Rudolf Krizantól, az osztrák tanácsadónktól. Emlékszem, kimentünk a szőlőbe, tik-tik-tik, vágott néhányat, aztán rám nézett. Hát, mondom, nem biztos, hogy ezt értem.

– Mekkora is az összes területed?
– Összesen 2,7 hektár. A zweigelt itt van a közelben, Újhegyen. Balf és Fertőrákos között található a merlot, a cabernet sauvignon és a kékfrankos. Innen a legtávolabb, kb. 8 km-re van a pinot noirom, a Kohlenberg-dűlőben.

– Nem túl kicsi?
– Kicsi? Hát, amikor ott állsz a tőkék között májusban, akkor bizony nem tűnik kicsinek. Sosem érem utol magamat. Egész évben minden napra ellát munkával. Persze fölvehetnék embereket, akik megcsinálják helyettem, de onnantól fogva már nem érezném annyira magaménak az egészet. Egyetlen segítségem van, ketten végzünk minden munkát a szőlőben, a metszéstől a zöldmunkán át a szüretig. A magam számára akarok hiteles lenni, nem a külvilágnak akarok megfelelni.
Nyaralni is most megyek február végén. A szőlő diktál, beosztja az idődet. Májusban nem mehetek el egy vagy két hétre, elvadulna a szőlő, mire visszajönnék. Úgy látom, február vége, március eleje az az időszak, amikor kicsit ki lehet engedni. De aztán kezdődik minden előröl.

– Ezek szerint nem tervezel növekedést?
– Nem, egyáltalán nem. Tízezer palack a teljes évi termés, pont, amennyi kell. Csak így tudom szem előtt tartani a célt: hogy büszke lehessek arra a borra, ami a fogyasztó elé kerül. Jó ez így.

– Kit ábrázol ez az olajfestmény a falon? Jól látom, 1568- as keltezés?
– Másolat, nem eredeti. Egy külföldi rokonom ásta elő. Luka Jánost ábrázolja, egyik ősünk testvérét a nemesi címerrel. A Lukák ugyanis nemesek voltak. Egyikük 1540 körül lecsapta a lováról a szász fejedelmet a protestáns-katolikus háborúban, és rabul ejtette. Ezzel a tettével érdemelte ki a nemesi címet. A szlovákiai Lukanénjéről származott, innen a név. Hát ezért került a címer a palackok megújult címkéjére. Szép címer, egy szív nyilakkal átszúrva.

– Édesapád halála után rendesen fel volt neked adva a lecke. Ennyi év távlatából milyennek látod az indulást?
– Eltelt úgy két év, hogy nem jött hozzánk egy szál kereskedő sem. Aztán a zweigeltünk aranyérmet szerzett Franciaországban, megjelent rólunk az első cikk a Gusto magazin hasábjain, szép lassan beindult az „üzem”. Észrevették, hogy a Luka boroknak van folytatása. Egyre biztatóbb visszajelzéseket kaptunk.

Erre csattogtatta még néhányszor a metszőollót. Kellett egy kis idő, mire ráéreztem. Számolgathatod, hogy hány rügyre metszel, de amikor a kétszázadik tőkét nyesegeted, már nem állsz neki számolgatni. Az a lényeg, ha a vesszőt lehajtod, legyen elég helye. A kötözéskor még mindig lehet belőle vágni egy keveset. Amúgy egy szál vesszőre metsszük vissza a tőkéket. Ez a legszebb művelet egész évben. Kimész ilyenkor januárban, látod, hogy meg van dermedve a szőlő, finoman hozzányúlsz, és ezzel a mozdulattal elindítasz valamit. Felébreszted csipkerózsika- álmából. Aztán eltelik két hónap, ami egyébként egy szempillantás, elindul a nedvkeringés, megjelennek a kis rügyek, aztán kipattan a pici zöld levél. Nem lehet nem észrevenni az ebben rejlő szépséget, költészetet.

– Mit adott neked a szőlő – a boron kívül?
– Azt hiszem, megváltoztatta az életemet. Másként viszonyulok a természethez, az időhöz. Mellékessé válik, hogy anyagi hasznom van belőle, hiszen haszonnövényről van szó. Az igazi haszon ennél sokkal megfoghatatlanabb. Sokkal szellemibb. Mikor kint vagyok a szőlőben, tudomásul veszem, egy porszem vagyok csupán. Amikor a pinot noirt megette a lisztharmat, ültem és elgondolkodtam, hogy akár mérgelődhetnék is. Bőghetnék és hisztizhetnék. De a következő pillanatban rájöttem, hogy már nem is fáj. Felszabadító érzés volt a felismerés: ez a természet, így működik. És végre éreztem, hogy a része vagyok. Nem csak gyümölcshozó szépségének vagyok a haszonélvezője, hanem mulandóságának, törékenységének is. Mert a napfénytől, az esőtől függök. Nem pedig a főnököm kedélyállapotától a wellness szállóban, ahol például azelőtt dolgoztam. Igen, végső soron a szőlő a totális szabadság felszabadító élményével ajándékoz meg újra és újra. A bor csak ráadás.

– Végül is mit jelent számodra a bor?
– A bor eszköz, hogy minél több embernek elmesélhessem, hogy nincsenek lehetetlen helyzetek az életben. Hogy nem állhatunk tátott szájjal, a sült galambra várva. Az élet vár tőlünk valamit. Egyszer csak itt álltam az alig három hektárral. A szőlő várta, hogy megműveljék. Ki kellett mennem negyven fokban és mínusz tíz fokban is, akár volt hozzá kedvem, akár nem. Ezért a felelősségért érdemes fölkelni reggel, és elvégezni a munkát. Nem válik kényszerré. A helyemen vagyok, ott vagyok, ahol lennem kell. Na, nem akarom túlmagyarázni. Ha ez a helyzet nem adódik, magamtól biztos nem választom. Ha apu élne, és vinné a borászatot, nem feltétlenül venném át a stafétabotot. De most örülök, hogy itt vagyok, és tehetem a dolgom. "Így volt megírva".
vissza a cikkekhez