Itt csodákat lehet művelni

Nem lehetett sétagalopp az édesapja halála
utáni elmúlt kilenc esztendő.

Meg is sínylődtem én ezt mindenféle szempontból. Hazudnék,
ha azt állítanám, hogy mosolyogva és egyenes háttal csináltam
végig. A borkóstolóimon el is szoktam mondani, hogy a borászatot
valahogy el kellett indítani, vagy folytatni kellett – mindegy,
hogyan fejezem ki magam - apu halála után. S csak azokon
az embereken múlik, akik fogékonyak erre a történetre, hogy
ezt tudom-e folytatni. Hogy megveszik-e ezt a terméket, elfogadják-
e. Vannak a világon nem csak két euró ötvenbe kerülő
borok, amik tömegtermékek. Értékelik-e azt, amikor egy családnak
az egész történetéről szól a borkészítés. És ez, azt hiszem,
bevált. Amúgy meg gyakran mondogattam magamban, hogy
nagyon-nagyon borzalmas ez a világ; mert annak és tényleg
annak láttam, s látom néha ma is.

De azért vann ak csodák.

Hát, igen. Mégis vannak olyan emberek, akik – nem vagyunk
rettenetesen sokan – fogékonyak a jóra. S elhiszik, amit mondok;
továbbgondolják, segítenek. Azért kicsiben működnek a
dolgok. Csak a nagyvilág néha odarak egy nagy pofont; mindenkinek
odaad, ez teljesen biztos, hogy így van. Akik adják,
azok előtt az emberek előtt be kell zárni az ajtót (a kezével
mutatja is), vagy legalábbis gondolatban be kell zárni. A honlapomra
is ráírtam, biztosan akadt, aki meg is sértődött, mások
meg remélhetőleg nem, hogy miről szól igazából a borkóstolás.
Köszönöm, ne jöjjenek olyanok, akik csak irigykednek. Akik csak
azt látják az egészből, hogy itt áll egy gyönyörű ház, van egyfiatal ember, aki a borokról beszél. Azt értsék meg, hogy én mit
csináltam végig éveken keresztül. Én tényleg szeretettel fogadom
azokat, akik vallják, hiszik, hogy a bor a barátság itala. Nem
egy bizonyos termék, amit csak forintban vagy euróban lehet
megfogalmazni.

Hogyan sikerült át-átlendülni
a nehézségeken?

Naponta úgy tízszer maghaltam, s aztán utána megszokásból
is meghaltam mindenen. Igazából akármi rossz történt velem,
összeomlottam, de összeszedtem magam, és újra kezdtem az
egészet. A legnehezebb az volt, hogy szembe kellett nézni azzal
a ténnyel, hogy az apu már nincs. S hogyha én nem megyek ki a
szőlőbe, akkor annak vége. Ugyanúgy a borok is tönkremennek.
Ez egy körforgás. A szőlőből az év egyetlen hónapján, szinte
napján sem lehet „kilépni”. Nem lehet azt mondani, hogy, teszem
azt, április elején abba lehet hagyni. Soha nem lehet. Mert
amikor azt hisszük, hogy az egyik munkát befejeztük, akkor már
kezdődik a másik. Ha valaki ezt a hivatást választja, annak ezt
tudnia kell. Ez olyan, mint hogyha egy kutyát etetünk tíz évig,
majd utána úgy döntünk, hogy most már nem kap több ételt.

Miként tudta újra és újra feltölteni
az energiakészletét?

Azzal a sok-sok jó visszajelzéssel, amit kaptunk. Szeptemberben
például bor- és pezsgőfesztivál van Budapesten, seregnyi
emberrel találkozom, természetesen mindenkire mosolygok,
miközben itthon kezdődik a szüreti időszak, aztán egyik borkóstoló után jön a másik; az ember holtfáradt. De abban a
pillanatban, ahogy meglátom a csillogó szemeket, s elkezdik,
hogy én még ilyen zweigeltet, vagy pinot noirt nem ittam,
látszik rajtuk, szeretik, s valóban elismerik, hogy a maga nemében
érték, amit előállítottunk; ezáltal töltődöm fel pozitív
érzésekkel. Újra erőre kapok, s nyugtázom: minden rendben.
Most már ez így működik. Nagyjából látom, hogy mi következik,
tehát be tudom osztani az időmet meg a feladatokat is.
De a kezdetek kezdetén… Amikor az embernek azt mondják,
hogy le kell fejteni tíz hordó bort, s közben még a zöldszüretet
is el kell végezni valamelyik szőlőben, s mindez egy hét múlva
legyen kész; nem tudtam elképzelni, mi, hogyan lesz. Akkor
tanultam meg azt az alapvető, jó kis életfilozófiát, hogy teljesen
mindegy, mi a feladat: el kell kezdeni. Annyit megcsinálni,
amennyi az erőmből futja, aztán holnap folytatni tovább. Történetesen
így kellett először beállni az egyhektáros szőlőbe,
ahol ötvenegy sor van. Beálltam az elsőbe és két hét múlva értem
az utolsó végére. Előtte soha nem tudtam, hogy az ilyesmi
igazából mit is jelent; amit apu nap, mint nap csinált. Mi
csak azt láttuk, hogy elmegy, aztán valamikor hazajön. Meg,
hogy fáradt. Még tőle, majd utána az osztrák tanácsadónktól
tanultam meg három alapvető fogalmat: a precizitást, a tisztaságot,
a szorgalmat. Ha ez a három dolog az élet minden
területén működne, akkor szerintem minden sokkal jobb lenne.
Persze mindent lehet tisztán tartani így is, úgy is. Van egy
nagyon kedves barátom, aki - a ház, illetve a pince építésénél
a műszaki ellenőr volt - egyszerű falusiasan szólva kifejtette,
hogy háromféle kőműves van: „illen”, „ollan” meg „amollan”.
És ebben annyi igazság van. Ez azt jelenti, hogy nem ismerek
pardont. Ha tisztaságról beszélünk, akkor négykézláb, kiskefével
végigsúroljuk a lefolyót. Ha ezt nem tesszük meg, akkor
nem lesz olyan illat, mint amilyet szeretnék.

Illetve, amilyet a bor szeretne.

Pontosan. Vagy hogyha süt a nap, és negyven fok van, akkor
én nem mondom azt, hogy juj, menekülök a nap elől. Fölveszünk
egy szalmakalapot, aztán megyünk tovább. Hogyha nem
tisztítjuk meg az oldalhajtásoktól a szőlőt, akkor vége. Nem
lesz olyan termés, mint amit szeretnénk. Vagy van mellettem
is olyan ember, aki ezt szintén elhiszi, és úgy csinálja, ahogyan
kell, vagy pedig csak „amollan” lesz minden. Szerencsére az
osztrák tanácsadónk végtelenül türelmes. Ő is olyan típus, aki
hisz a csodákban, s azt gondolta, hogy ebből az egészből lesz
majd valami. Aztán évek multával vallotta be, hogy azért annyira nem hitt benne, de legalább próbálta felém azt az érzést
sugallni, hogy hisz abban, tudjuk folytatni azt, amit az apu elkezdett…
Tehát attól a három dologtól lesz jó a bor. Meg attól,
hogy pont, épp a miénk.
Fontos az is, s hiszek ebben, hogy a nőknek sokkal több teret
kellene adni; államigazgatási, önkormányzati, illetve minden
szinten. Mert ahol egy nő hatalmat kap…
vissza a cikkekhez