Octogon Magazin borászatok

Octogon magazin, Magyar Kornélia riportja


Weninger azonban még a második sorban is úttörő és az által vezetett
vonatra Luka Enikő is felült – legalábbis utóbbi így fogalmaz. Pedig a
fertőrákosi borász asszony nem, hogy erre a vonatra nem készült felszállni, de
borász sem szeretett volna lenni: eredetileg PR-menedzsernek tanult, második
opcióként pedig a képzőművészetet tartotta fenn magának. Azonban az élet átírta
terveit. Édesapja, a méltán megbecsült Luka József hirtelen halála egy csapásra
súlyos döntés elé állította: vagy elvész a családi borászat vagy pályát módosít
24 éves korában. Luka Enikő azt mondja, hogy a kérdés valójában nem is volt
kérdés, számára világos volt, hogy édesapja örökségét folytatnia kell. Azonban
az eltökéltségen túl akkor még nem sok mindene volt: nem tudta például, hogy a
soproni Balfi utca 93. szám alatt bérelt pincében található eszközök mire
valóak és úgy általában nem sokat tudott a borászat mikéntjéről. De a családi
támogatás mellett egy osztrák barát, Rudolf Križan szakmai tanácsait is maga
mögött tudhatta, aki azóta is gondoskodik arról, hogy jó irányba terelgesse az
egyébként nagyon határozott elképzelésekkel bíró autodidakta Ponzichter-lányt.





2004-től jöttek is az elismerések, díjnyertes borok, és közben – részben
uniós támogatással – felépült az új borászat Fertőrákos határában, remek
kilátással a Fertő-tóra. A döntésnél, hogy hol is legyen az új borászat,
szintén Herr Križan tanácsai szerint járt el Luka Enikő, amelyben a
megközelíthetőség, a szőlőtől való távolság, a praktikusság és a kilátás éppúgy
szerepet játszott, mint az érzelmi töltet. Mindez látszik is az soproni
építész, Supka-Kovács Tamás által tervezett épületen, amely minden ízében a
borász asszony keze nyomát hordozza magán, amely egyébként – hasonlóan a
Weninger-borászathoz – keresztül-kasul átlátható. A kóstolóhelyiségből nagy
üvegfelületen lehet belátni az üzembe. Az édesapa „keze nyoma” is érezhető az
épületen: a gyermek Luka Enikő élménye, hogy édesapja a pince lépcsőjén fel-alá
jár, és hatalmas súlyokat cipel, azt a meggyőződést és elhatározást alakította
ki a fiatal borászban, hogy az ő borászata földszintes lesz, nem épít a
gravitációs eljárásra. Ez egyébként a konkrét helyszínen nehéz is lett volna,
hiszen a mészkő talaj lehetetlenné tette volna, hogy oda bármit is bevájjanak.
Az épület napnak való kitettségét végül „bivaly hőszigeteléssel” oldották meg,
amivel mindenféle beavatkozás nélkül is legfeljebb 22 fokra melegszik a
borászat.





A Fertó-tó, mint jelenség nem csak a panoráma és a klíma szempontjából volt
fontos az épület tervezésénél. A borászat szépen reflektál a tó építészeti
hagyományaira: az oly jellemző vörösfenyő palló például visszaköszön a terasz
burkolatán. Összességében az épület szépen illeszkedik a táj arculatába: ha nem
lenne rá kiírva, hogy „Luka Pincészet”, nem feltétlenül lehetne rájönni, hogy a
falak borászatot rejtenek.



Az avantgárd
Franz Weninger és a hagyománytisztelő Luka Enikő életében egy közös pont
biztosan van: mindkettejüket elismeri és tiszteli a helyi és az országos borász
közösség és példájukat követendőnek tartják. Míg Enikőt a borvidék lelkének
tartják, addig Franz az örök újító.

vissza a cikkekhez